Az árnyak vándorlása és a világok kizökkenése-helyrebillenése

(A független zenei színtér korszak-meghatározó szegedi eseményei 1980-2000)

A szegedi független zenei és művészeti szcéna korszak-meghatározó szereplői, mérvadóan elharapózó jelenségei ugyan a központosított és agyonfelügyelt mozgásterek peremein, a tűrés és a tiltás közti szűk mezsgye árnyékvilágában, vékonyka homályzónájában rajzottak elő, mégis olyan robbanásszerű helyi elismertségre tettek szert, annyira kedvező fogadtatásra találtak, hogy az újra meg újra átélés szelleme visszagyömöszölhetetlenül szabadult ki a palackból az 1970-es és az 1980-as évek fordulóján. A loncsos és bozontos csövesek szakadtságától, a digók élre vasaltságától, álhamvas flancolásától viszolygó tinédzser-csoportok hevesebb elragadtatásokra, kifinomultabb szemléleti modellekre, elevenebb én-technológiákra, rebellisebb magatartásmintákra vágytak. Afféle viszonyulási és viszonyítási lehetőségek után kutattak, amelyekben legalább nyomokban fellelhetők a romlatlanság és a tisztakezűség csírái. Az értékek még kreatívan érvényre juttathatók az elcsépeltséggel szemben, a materiális és a szellemi becsődölések, a vállalhatatlan elvek, a megkövesedett struktúrák ellenében pedig a tagadás, a rombolás anarchista gyakorlata ¹ ve(ze)thető be.

A reggae, a ska, a punk, a poszt-punk, a new wave és német leágazása, a Neue Deutsche Welle irányzatainak óriási volt a dél-alföldi keletje. A tizenévesek példaképeiket – kevés kivételtől eltekintve – nem tudták az általános és a középiskolai tanáraik műveltsége, emberi nagyszerűsége nyomán kiválasztani. A tanügyi közeg fölöttes szervi garnitúrája, a sulik oktatói szakszemélyzete sokkal inkább tűnt a kíméletlen ráncba szedés, a móresre és kesztyűbe dudálni tanítás ama siserehadának, amely a széles távlatokat nyitó tudásátadás, illetve a támogatás, tehetséggondozás pedagógiai meggyőződésének professzionalizmusa helyett a lélekrombolás, a becsületbe gázolás majmokat és birkákat nevelni kész kulizójává, gátlástalan szolgálattevőjévé hagyta – ilyen-olyan megfontolásból – lefokozni magát. A kísérleti nyúl, a pórázon ráncigált kutya, a betört csikó pozíciója azonban nem smakkolt a lokális héroszoknak és heroináknak. Nem fékezték a nyelvüket, nem tettek lakatot a szájukra, az öncenzúrát elfelejtették. A szubmisszív begörcsöltséget felváltotta a szervezett, megtervezett káosz attraktivitása.

A rocknak, popnak álcázott közhelypufogtatásokkal szalonképesített üzenet-csinálmányok, a néha-néha dinamikusabb alapokra ráhurkolt (sz)édelgő kamuflázsok nem mondtak semmit a számukra, hiszen csak elvétve, körülményeskedve nevezték nevükön a dolgokat. A kispolgári igényszinttel harmonizáló, a nagy létszámú befogadásra kidekázott kommersz tákolmányok, a cirkuszi maskarának, farsangi jelmeznek ható fellépőruhák a nevetség tárgyát képezték köreikben. A küllemi másságban, a kinézeti elkülönülésben e fiatal lokálpatrióta mozgolódók egyértelmű állásfoglalásaik és világos nézetközvetítéseik termékeny interperszonalizmusát bontakoztatták ki. Függetlenségi étvágyukkal, a konvenciók kényelmességéből kilépő hetykeségükkel, a szürkeségbe tagozódást elutasító-visszaverő zabolátlanságuk morcos és karcos zenei produkcióival, köztéri akcióikkal a honi társadalom számottevő hányadának meghunyászkodásáért, kibekkelésre berendezkedéséért bátran vezekeltek kortársaik nevében.

Vizslató pillantásoknak kitettségük, belügyi riadalmat keltő, az erőszakszervi apparátus ugrásra készségét kiváltó magas hőfokú elkötelezettségük eleve parakulturális felforgatásnak minősült. A masszív, provinciális közönyt megtörni óhajtó nekiduráltság impulzusai, az előítéletek dzsungeléből kikecmergés opciói a kádárizmus őrző-védő felkentjeit a privát és intim pillanatokba betolakodásra sarkallták, mivel „minden eltérés, deviancia, a hatalom által vallott és működtetett rendtől már önmagában ideológiai töltetet nyert, rendszerellenes, ellenkulturális pozícióba helyeződött”. ² A Hódiköt, a Vörös Október Ruhagyár vagy a konfekciós kontárság prototípusait ontó ikerpárjaik könnyűipari termékpalettájáról szemezgetni, trapéz szárú és bokalengős szövetgatyákat hordani, Fékon Press ingeket, dzsörzé cuccokat vásárolgatni, Trapper farmert, fröcsi talpú lábbeliket, műbőr rémületeket koptatni, konszolidált hajviselettel közlekedni, tehát a „normálisan” öltözködni, a „helyénvalóan” cselekedni elvárása − megszegésért kiáltott. A legjobb, bár göröngyös utat mutatta ahhoz, hogy az ízlésficamoktól borzadó élelmesebbek eléggé vadak és őrültek lehessenek.

Szokatlanul kinézni és megszólalni az utcán, a családban, az iskolában, a munkahelyen, a koncertpódiumon, netalán a színpad előtt csápolva-pogózva: az unásig erőltetett szabályoktól, a palimadarakra rálőcsölhető szerepkliséktől tartózkodást, az előírt életviteli feltételekből kilábalást ³ előlegezte. A háborítatlan önfeltérképezés és önelfogadás lendülete, az identitás kényszer nélküli meghatározása-újragondolása az érintettek legbensőbb lényegének feltárhatóságához, a koruk legmélyére hatoláshoz kínált fogódzókat. Az állóvíz felkavarása, a (túl)doppingolt én védelme, a felszín alatti tektonikus mozgás „az akkori szubkultúra tagjainak a – szorongatónak érzett társadalmi keretek között történő, legalább részleges – kiszabadulást, a szabad önkifejezés lehetőségét jelentette, az elit számára pedig a lecsúszott rétegeknek a rendszert fenyegető, kontrollálhatatlan megmozdulását”. ⁴

A zenekar-létrehozás friss hajtásaitól, a szociális és a politikai szembehelyezkedés vizuális aktivizmusától, s pláne a kétpólusú világrendre reflektáló antikommunista, antikapitalista, antimilitarista magánmitológiáktól frászt kapott a keményvonalas Komócsinok territóriumának pártkatonasága, KISZ-bizottságos felső vezetése. A munkásosztály visszavágása, a melós gyerekek haragjának lesújtása hiányzott nekik a legkevésbé. Végítéletként hatott rájuk az autonómia-törekvések kazamata zamata, az underground zsibongás csoportkohéziója. Mindaz, amit a kisemmizett fiatalok ellopott, elpocsékolt, elfelejtett minőségeikként próbáltak visszaszerezni, mindaz, amiért rendületlenül protestáltak ⁵ a konformizmus elleni lázadozásaikat egyedi muzikális kifejezési formákba öntve. A dolgozó nép ivadékai riadót fújtak. A kapanyél elsült, a proletár-öklök kegyetlenül odatrafálva vitték be ütéseiket.

A világvége hangulatot, a disszonáns gitárfutamokat, a gyomrozó basszusokat és a nyugtalantó dobtaktusokat nem tolerálták a művelődési élet területei feletti strázsálásra szakosodott alkalmazottak. Mindössze három fellépés szükségeltetett ahhoz, hogy lecsapjanak az 1979-ben alakult CPg legénységére, rájuk uszítsák a KISZ-es mamelukokat, s már az első két buli után (1979 decemberében és 1980 októberében) leleplező napilap-cikket rendeljenek egy a rezsimhez dörgölődzésben és az agitpropos újságírásban elsőrendű publicistától, aki iparkodott közhírré tenni a srácok tévúton járását. Fennkölten sopánkodva, hogy dalaik nem ütik meg a mércét, mert nyilvánvaló „tájékozatlanságot árulnak el mind a minimális formai kultúrát, mind a kritizálandó társadalmi jelenségeket illetően”, továbbá azt reklamálva, hogy „inkább szánalmas, mint megdöbbentő volt a kezdetleges verselmények arroganciája”. ⁶ Ugyanebben a csónakban evezett az az okvetetlenkedő költő-zsurnaliszta, aki poétai önérzetességét nem palástolva élcelődött az inkonzisztens beszéd döccenésein, a stiláris hevenyészettség kivetnivalóin: „A szerencsés véletlen folytán kezünkbe került a CPG »ars poeticájá«-nak egy autográf változata, amelyet, dokumentum értékűnek tekintvén, a köz elé bocsájtunk. (Hangsúlyozottan v a r i á n s r ó l van szó, az eredeti szöveg ma már aligha rekonstruálható, mivel a »Gáz-blues« természete szerint alkalmi jellegű szövegekben él, s mint ilyen, számtalan változatával együtt a városi folklór része.) Tehát, Rimbaud-val szólva, »kéretik szíves figyelmet tanúsítani iránta, és mindenki el lesz bűvölve«”. ⁷ Az események gyorsan követték egymást, s az East felvezetéseként 1980. október 29-én adott harmadik koncert elindította azt a lavinát, amely a betiltással, a szülővárosból elköltözéssel, valamint az 1983-as börtönbüntetéssel ⁸ több évre megpecsételte a formáció háromnegyedének sorsát.

A hamisítatlanul igazi, a „»valódi« punk első emblematikus zenekara” ⁹ voltak ők, a Matula Magazin 9-10. száma nem véletlenül szavazta meg A magyar popzene legjobb húsz produkciója sorában ezüstérmesnek a CPg teljesítményét (Mindenki tetű) az 1990-es évek második felében. Ritkaságszámba menő, a nyugati színvonalnál „politikai kiállásban sokkal bátrabb, világosabb és egyértelműbb” ¹⁰ konfrontációs hajlandóságuk azonnal etalonná vált szűkebb pátriájukban. Legendák szövődtek körülöttük, gátlásokat mellőző eredetiségük, tabusértő dacolásuk százakat vonzott, árnyuk hosszúra nyúlóan ragyogta be a helyüket keresők, a korlátaikat feszegetők mindennapjait. A nem uniformizálható cselekvésfajták, a magas rizikófaktorú megnyilatkozások védőszellemeivé nemesedtek. Kezdetteremtőkké, a változások beharangozóivá, a nyomukban járók kútfőivé.

Nem babra ment a játék. A csatlakozókra, szimpatizánsaikra ugyanolyan bosszúszomjjal rontottak, mint rájuk. Állandó igazoltatások, utcai motozások, házkutatások, elkobzások, iskolai kicsapatások veszélyes mezejére lépett, aki velük bármilyen szövetséget vállalt. Rengetegen jártak el így, ám sokan rajtavesztettek. Ígéretes tehetségek kallódtak el, reményteljes jövőképek foszlottak semmivé. Az önpusztítás ördögi variációit sajnos nem mindenkinek sikerült élve megúsznia. Hatalmas vargabetűket téve, iszonyatos kerülőutakkal lelassítva csak a kötélidegzetű legkitartóbbak tudtak stabilan visszakapaszkodni. Munkanélküli tengődések közepette, esti iskolai surranó ágakon evickélésekkel kellett révbe érniük, a vágyott felsőfokú tanulmányaik elvégzéséről soha le nem mondván. A legocsmányabb nyomozati taktikákat, vádképviseleti trükköket, büntetőeljárási sémákat alkalmazták a zömében kiskorúak levadászása érdekében: akit csak lehetett, befeketítettek és a kábítószerezés, a lopás, a rongálás, a huliganizmus, a kirekesztő ideológiákkal flörtölés, az izgatás, az útlevél-hamisítás stb. gyanújába kevertek. A rendőrörsi bántalmazások, kihallgató tiszti ütlegelések, utcai gumibotos eltángálások gyakorta megestek. A CPg vezéregyénisége, Benkő Zoltán (Güzü) egy 1982-es szamizdatos interjújában ecsetelte: „Nemcsak vernek és szidnak minket, hanem fenyegetnek is: könnyen elüthet egy kamion vagy egy autó… Ez gyakran eszembe jut, amikor éjjel kiengednek, és a kihalt hídon megyek hazafelé. […] A zsúfolt buszmegállóban a barátomat ököllel orrba verték, összerugdalták – a buszra várakozók közül senki se mert szólni a rendőröknek.” ¹¹

Az ötletekből persze kifogyhatatlannak bizonyultak a CPg-vel fraternizálók: nem mentek a szomszédba egy kis sarlós-kalapácsos zászlóégetésért, a Lenin-szobor koszorúinak szétdobálásáért, a sétáló utcák falfelületeinek, kirakatüvegeinek feliratokkal kipingálásáért. A közösség megsértésének bűntettét kimondó 1981-es, négy fő elleni végzés, majd egy kis összevonással-feltornázással a már tizenegy elkövetővel szemben foganatosított 1983-as ítélet a szubkulturális hovatartozást voltaképpen ártalmasabb vétségnek taksálta, mint a tényleges falfirkálást. „Mind a négy vádlott a »PUNK« zenei stilus és magatartás rajongója és ennek az irányzatnak, valamint a hozzájuk hasonló zenekarok népszerüsitésére Szegeden a belváros különböző épületeinek falára feliratokat irtak.” ¹² − található a 4. Fk.1856/1981/2. jelzésű járásbírósági döntés második oldalán. A 4. Fk.1/1983/8. azonosítójú verdikt 6. lapján pedig ez olvasható: „Mint a punk zenei stilus és magatartás rajongói, Szegeden az épületek falára különböző feliratokat irtak. […] A vádlottak a feliratok és jelek jelentőségével mindannyian tisztában voltak.” ¹³

Haska és a falfirka

A régi jó állambiztonsági forgatókönyvekhez passzolóan az ügyvédi védelem legtöbbször a vád részét képezte, a tinédzserek titkosszolgálati hercehurcája, csoportos bemártása (esetenként bekasztlizása) az egy kalap alá vétel szokásjogában tetőzött. Az elvetemültség, a feltűnési viszketegség, a képzetlenség, a kóros elfojtások, a ferde hajlamok hálójában vergődés megbélyegző formuláit játszi könnyedséggel aggatták bármelyikükre, sőt bestiális kikérdezőik nem riadtak vissza a halálos fenyegetésektől sem. Az időszak alaptörténete, amikor egy vallatott siheder halántékának szegezett tiszti revolverével hetvenkedve azt üvöltötte a nyomozó: „Szétlőjük a fejedet, ha nem húzol a kurva anyádba!” Szintén feledhetetlen sztori azé a kiválóságé, akinek saját és innen-onnan összecsipegetett dalszövegekkel teli füzetét lefoglalták, írásszakértői vizsgálatra, kriminálpszichológiai véleményezésre küldték, hogy megfellebbezhetetlenül kimutathassák a tulajdonos szexuális aberrációit, nőgyűlölő természetét, narkomániás személyiségtorzulásait. Mit ad isten, a diadalittas profilozás a cím- és forrásmegjelölés nélküli Európa Kiadó nóta, a Mocskos idők örökbecsű soraira épült. Oda se neki, azért mindent a térség kopói és csatlósaik sem ismerhettek naprakészen.

El kell oszlatni azt a tévhitet, hogy kizárólag munkakerülő elemek, lumpenproli semmirekellők, menthetetlen drogosok, anarchista bajkeverők alkották volna a szegedi punkok, bőrfejűek, popperek derékhadát. Rosszul vette volna ki magát, ha kiderül: humánértelmiségiek, vezető beosztású műszaki emberek, egyetemi alkalmazottak, tudományos kutatók, orvosprofesszorok, ügyvédek csemetéi, elitgimnazista úrifiúk és úrilányok szintén szép számmal képviseltették magukat az underground forgatag élbolyában. A besúgói jelentések, a rendőrségi brosúrák és szakkiadványok a jövedelmi paraméterek és az intellektuális környezet lebecsülésével szándékosan kozmetikázták a társadalmi ranglétra szerinti részvételi arányokat. Alul kalkulálták a koedukáltsági mutatókat, hogy elenyésző hatósugarúvá bagatellizálhassák a rokonszenvezők tömegbázisát. Múlékony és elszigetelt folyamatként szerették megrajzolni garázda és parázna kártékonykodásaikat, ami egy rendőr főhadnagy közölte részletes adatösszegzés, szociológiai háttérelemzés főbb kitételeiben imígyen körvonalazódott: „»Kultúrájuk« antikultúra, önkéntesen és tudatosan vállalt negatív magatartás, amely rokonságot mutat a századeleji polgárpukkasztó dadaista törekvésekkel. Agresszivitásukra jellemző volt a köztéri berendezések (padok, lámpák, szobrok) vandál pusztítása, valamint a házak falának lemoshatatlan festékkel — nemegyszer rendszerellenes feliratok formájában — való rongálása. […] Főként a Nyugaton létrejövő mozgalmak eszméinek átültetésével saját erkölcsi értékrendet és más, a társadalom által elfogadott vagy megkívánt értékeket rombolnak le. A munka nekik alantas tevékenység, a sikk a műveletlenség, a trágárság, a gátlástalanság. Nem bűn, sőt dicsőség a lopás, a lejmolás, hősként ünneplik a börtönből szabadultakat, az intézetből szökötteket. Az érzelem sem divat, szexuális életük enyhén szólva szabados.” ¹⁴ A bértollnoki pedálozás lekezelő modorosságai beleivódtak az éra megvetéstől bűzlő, a kilétet illetéktelenül felfedő, a lakcímekkel becstelenül dobálózó tudósításaiba: „Néhány napig szokatlan vendégsereget lehetett látni a szegedi bíróság folyosóin. A különleges frizurás, bőrcsizmás, bőrdzsekis fiatalokat – számszerint tizenhármat – egy tárgyalásra idézte meg a bíróság. Az előzményekhez tartozik – s talán sokan emlékeznek is rá −, hogy 1984-ben bíróság elé állították a Come on Punk Group nevű punkegyüttes tagjait, s dalszövegeik, színpadi magatartásuk következményeként izgatás bűntette miatt el is ítélték őket. […] Az évekkel ezelőtt az együttes körül csoportosulók később többször is szereplői lettek bírósági ügyeknek, kábítószerrel való visszaélés, magánokirat-hamisítás, és egyéb okok miatt. Ezúttal is ez a bűne a tizenhárom fiatal többségének. […] A tények felsorolása nem sokat mond ezeknek a fiataloknak az életéről. Céltalanok, nincs rendszer az életükben, kábítószereznek, s külföldre vágynak…” ¹⁵

A vegzálási nonstopra visszajelző elcsendesedés és behódolás helyett gombamód szaporodtak a kérészéletű és a szívósan egzisztáló zenekarok, ráadásul éppen a CPg agilis tagsága fejlesztette, termelte ki magából az újabbnál újabb alternációkat. A bandában megfordulók olyan szerzői vénával, hangszeres képességekkel, kompozíciós ötletgazdagsággal bírtak, amelyek az óhatatlan muzikális szétspriccelések letéteményeseivé avatták őket. Az 1980-as és az 1990-es évek stílusirányzati felpezsdülésének előmozdítói korábban mind egy szálig a CPg szekerét tolták. Kocsis Tibor (Bőr) és a börtönbüntetést az életkora miatt megúszó Varga Zoltán (Takony) a 88-as Csoport (később 88) bennfenteseiként maradtak talpon. Előbbi a Vöröskereszt élén vívta ki korábban a népszerűséget, utóbbi a Variola (előzőleg Variola Vera) felfuttatásában szerzett még elévülhetetlen érdemeket. Nagy Zoltán (Kutyás) a Boldog Idő, a Rossz Passz és a C.E.T. ritmuskirályaként lépett tovább, Kiss Antal (Kicsi) az RCB-ben folytatta a húrkezelést. A kevésbé emlegetett CPg-dalokat (Angyalok, Meseország, Gáz-blues, Túlpart, Bébi) mindössze tizenöt évesen prezentáló Gallai Ferenc (Boy) énekesi, szövegírói sokoldalúsága a Nagyfröccs (NF), a Zártosztály (ZoZo) és a próbafelvételekben bővelkedő, ám a nyilvánosságtól húzódozó Boy and the Boy megalakításában-gardírozásában gyümölcsözött. Erre az áradatra a szervek végképp nem számítottak, megbízottjaik felkészületlenül szaglásztak-futkorásztak az összeröffenések kifundálói és résztvevői után. Borzasztóan kellemetlennek találták, hogy az áram-kikapcsolások, a közönség-szétzavarások, a tettlegességig fajuló rémisztgetések csak ideig-óráig használnak, ha használnak egyáltalán. Ugyan nem esett jól senkinek megruházva hazakullogni, a zaklatások, packázások miatti folyamatos stresszben pácolódni, az iskolai státuszoktól megfosztás borzalmas kihatásait emésztgetni, a leglényegesebbet – a szilárd eltökéltséget − akkor sem sikerült megingatniuk. A külső tortúrák és az otthoni presszionálás harapófogójában megroppanó, életének önkezével véget vető Juhász János (Zártosztály) temetése családi szertartásból baljós némaságú demonstrációvá dagadt, Benda Balázs minden közoktatási intézményből száműzése, a tanulóéveket megbolygató retorziókról és a kiebrudalás kálváriáiról suttogás csak olajat öntött a tűzre. Az, amit a dirigáláshoz szokott funkcionáriusok dobhártyaszaggató csörömpölésnek, hitvány húrtépésnek, a kínok idétlen és parttalan világba üvöltésének véltek, nem pusztán intuitív föl(d)indulás, hanem elhivatottan kimunkált, a Pol-Pot megyei apátiát elsöprő, az ideológiai bornírtságok fölött tort ülő ifjonti létbírálat volt. E szorgoskodók a technikai eszközparki minimalitást az ideák maximalizmusával tuningolták fel. A szocialista hangszergyártás NDK-s, csehszlovák, lengyel, szovjet mesterremekeit (Orfeus, Musima, Jolana, Odessa, Vermona, Amati etc.), a gyatra mikrofonokat, a zajos hangládákat, a kontakthibás erősítőket, az elszálló potméterű keverőpultokat türelmes tenni akarással bütykölgették, reparálgatták. A „rebel without brain” ingoványában dagonyázással hamar felhagytak, ráébredvén, hogy a gondolatcsiholó önkifejezés leginkább az önkifejlesztésen keresztül üzemeltethető. A mások kifakult, megzápult élményeit csócsálgató lekoppintások zsákutcájában tévelygéstől elzárkóztak. Nekik a „keresem a szót, keresem a hangot” (Illés) lagymatag epekedése nem hozott vigaszt, nem okozott fejtörést és kihívást, helyette a „mindenki megdöglik vagy lelép” (URH) sürgetéseivel, feszítő kétségeivel számvetésre voksoltak.

Benda Balázs                                                Juhász János

A Fátyol István (Főnök) felkonferálta ¹⁶ CPg-banzájok korosztály-bátorító antislágerei tekintélyes műfaji skálán mozogtak. Törzsi toborzók, népdal-imitációk, hatalomgúnyoló (kár)örömódák, induló-paródiák, katonanóta-parafrázisok, átokformulás varázsénekek (Umca, Reisz, Áll egy ifjú, Anarchiát, Cselszövő, Mindenki tetű, Primitív bunkó, Mindent megeszünk, CC 20, Mindennek te vagy az oka, Báb, Berlini Fal, Erdős Péter stb.) csokrát nyújtva borzolták a kedélyeket Haska Béláék. Humorra kihegyezett esztétista, hedonista, pszichologista felfogásukkal trendkövetésre ösztökéltek, divatba hozták és kézzelfoghatóvá tették, hogy nem tátong szakadék a szokatlan bevállalások kultusza meg az egyének írás, zene, tánc iránti többféle sóvárgása között: a személyes részesültség mindenütt érvényesíthető. ¹⁷ A fiaikat-lányaikat oltalmazó, értük oroszlánként harcoló szülőkön ¹⁸ kívül akadtak egypáran, akik alkotótevékenységként szűrték le és akceptálták e generációs felizzás artisztikus hozadékait. A művelődési házak (Bartók Béla, Juhász Gyula, Postás, November 7., Vasutas, Ifiház), a vállalati klubok (Délép, Volán, Szőrme, Textil, Kiszöv) és az egyetemi, főiskolai szórakoztató centrumok (JATE, SZOTE, Károlyi Kollégium, TÁK) némileg védernyőt biztosítottak. Szeri István, Neparáczki Ferenc, Kormos Tibor vállalta mentorálásukat, a hátát tartva igazodott hozzájuk.

Bene Gábor (2009)

A lemezlovasok spiritus rectorának, Bene Gábornak műsoraiban előkelő helyet foglaltak el a reggae, a ska, a punk, a poszt-punk, az új hullám alapművei. Fineszesen kijárta, hogy a Tisza Gyöngye Disco szabadtéri alsó részén a Nagyfröccs Punk Péntek címen bemelegítő bulit csaphasson. Családjának szállító járgányával (Csettegőjével) készségesen fuvarozta a gárda cuccait, ám az akció híre annyira gyorsan szárnyra kapott, hogy az egyenruhások szinte mindenkit megelőzve surrantak oda e vigadalomra. A személyi okmányok csekkolását belengető érdeklődésükre („Mi készül itt elvtársak? Ki a szervező, hol találjuk?”) az ártalmatlanul bámészkodók szétszéledéssel, azonnali felszívódással válaszoltak. Az eseménynek befellegzett. Szerencsére, mert ha meghallották volna, amint Boy a Nem vagyok én Antikrisztussal indítva 1981-ben belesüvölti a mikrofonba, hogy „Én nem veszek be minden dumát,/ S nem nézem a HÉT műsorát,/ Hisz mindenütt az erőszak az úr/ És nem kell a sok példabeszéd,/ A süket vaker… ebből elég/ Éljél, lélegezzél, ha tudsz”, aztán lenyomja a sokak kedvelte repertoárt (Erőszak vagyok, Hosszú kések éjszakája, Sto étá?, Kékfény, Látlak Kicsi, Nem adom fel!, Hurok, Temetőben szól a zene, Út a pokolba, Magyar foci, Vigyázz rám) − annak bizony tragikus folyományai lettek volna. Nem különösebb ördöngősség kitalálni, hogy amikor következő társulatával, a Zártosztállyal 1983-ban betoppant a szentesi Ki mit tud? előválogatására, mit érezhetett és csinálhatott a zsűri a Magyar Államvasutak aktuális propagandafilmjének szlogenjét fricskázóan kipécéző és komikus kontextusokban meghempergető Hív a vasút sorainak hallatán.

A fősodor hiteltelen vívmányainak jellegzetességeivel kibékülést elutasító önképviselet perspektivikusságát a punkok anarchisztikus álláspont-pozícionálása, vélemény-ütköztető találékonysága szavatolta. Az eredőket, a gyökereket illetően visszakacsintásaik a „Pofon ütjük a közízlést!” orosz avantgardista irányelvén túlra mutattak, egészen a felvilágosodás traktálta „Sapere aude!” („Merj tudni!”, „Merj a magad értelmére támaszkodni!”) Horatiustól elszeretett jelmondatáig, illetőleg a hamleti felneszelést („Kizökkent az idő; - ó kárhozat!/ Hogy én születtem helyre tolni azt.”) többes szám első személyű mentsvárrá átlényegítő kollektivista fondorlatokig. Az 1980-as évtized közepe környékén színesedett a paletta, a dalszerkezetek, a melodikus ívek kidolgozottabbnak hatottak, a több szólamú kórusénekkel, a férfi-női vokállal, a billentyűs, a fúvós és a vonós hangszerek kombinálásával egyre sűrűbben kísérletezett mindenki. Zeneiskolai előképzettséggel, dzsesszista edzettséggel, konzervatóriumi tapasztalatokkal felvértezett virtuózok szálltak ringbe. Murányi Ákos (Zártosztály, 88-as Csoport, Boldog Idő, C.E.T.), Lakatos Zoltán (Zártosztály) és mások közreműködése rengeteget lendített a produkciókon. A húzónevek listája bővült, a Gyíxekta, a CS.Ő.D., a Vöröskereszt, a Nagyfröccs, a Zártosztály, a Boy and the Boy, az Elektrosokk, a T. Boy Légió, a Játékbolt, az Anti Postinor Group (APG), a Csillebérc, a Ropi választékát megemelve, két kulcsfontosságú banda, a 88-as Csoport és a Boldog Idő vitte a prímet.

Boldog Idő koncert 1986 (Suzi, Steke és Jámbor Erika)

88-as csoport - Bőr (Kocsis Tibor), Takony (Varga Zoltán)

Megkerülhetetlenségüket bizonyítva, a paksi Total ’85 Fesztiválon aratták le a babérokat. Aki anno hallotta-látta Bőrt frontemberi minőségében (ide értve mondjuk a PECSA Táncőrületét egy-két év múlva), a Vörös Csepel, a Randevú, a Miért nem írsz?, a Mindennek te vagy az oka, a Betondzsungel, a Propaganda, az Elsők vagyunk, az Anarchista, terrorista, a Fekete bakancsok, Még nyílnak a cellák, a Minden oké, a Tízmillió idegen arc, a Kubai nők hatása alól nehezen vonhatta ki magát. Ázsiójuk gyorsan megnőtt, hatalmas ovációval jutalmazták őket országszerte. „1985-ös keltezésű, klasszikus demójuk kiérlelt munka, komplett, lemezre kívánkozó zeneanyag. Mai füllel is élvezhető, ami azért nagy szó. Pár év hallgatás után, immáron 88-ra rövidült névvel visszatérnek, s még a ’90-es évek elejéig feltűnnek a koncertplakátokon, a lelkes publikum nem kis örömére.” ¹⁹ A két kitűnő énekessel, Szabadi Zsuzsával (Suzi) és a 88-as Csoportban basszeros Tátrai Jánossal (Tátó) büszkélkedhető Boldog Időt laza, staccatós ritmusaik, fesztelenül poentírozó szerzeményeik (pl.: Uraim, Gengszter, Boldog idő, Minden kiderül, Orosz tél, Film, Amikor még…, Nyilvános szerelem, Karnevál, Én, a nagyszerű ember, AIDS, Túl nagy nyomás) tették a magyar ska előhírnökeként (is) feledhetetlenné.

Boldog Idő (Magyar Ernő 'Tejföl', Szabadi Zsuzsa 'Suzie', Nagy Zoltán 'Kutyi', Murányi Ákos, Tátrai János 'Tátó')

Ez idő tájt a szegedi kamaszok kommunikációjába már teljesen belesimultak azok a fordulatok, melyek az említett társulatok nyelvi leleményeiként ²⁰ fészkelték be magukat a köztudatba. Az önkinövesztés metódusa akadálytalanul virult. Ugyanaz az illető több pozícióban próbálhatta ki, mérethette meg magát, s a jövőben olyan gurukkal, dörzsölt rókákkal illett számolni, mint Honti Zsolt (Mohikán), Varga Zoltán (Gavar), Csikós Gábor (Csiki), Walla István (Steke), Zemkó Zoltán (Rati), Hunyadi Zsolt, Nagy Gyula (Görény), Hímer István (Fraser), Krisztin Róbert (Szúnyog), Kránicz Tamás (Tofi), Gajda Ferenc (Finca), Csallner András, Bálint György (Kópé), Karácson László (Kefe), Dula Sándor (Sanci), Gálosi Gábor (Gege), Ács Oszkár (Oszi), Ács György (Mézi), Ács Péter, Ábrahám Zsolt (Ábry), Kmetykó Gábor (Kretymó), Kiss Gábor (Kisgé), Szokol Szilárd (Sziszi), Pap Balázs, Simon József és mások. A rock and rollos pörgés mámora a felnövés szükségességét és elkerülhetetlenségét nem feledtette, picit megkönnyítvén a felelősségteljes beéréssel vajúdásokat. A szájbarágós narratívák, a megalkuvásos nevelődési sémák regényes didaktikája lecserélődött a szabad kibontakozás reformpedagógiájára, hogy a függetlenség átmeneti periódusán keresztüli öntételezések és összestimmelések demokratikus futurológiája ²¹ minél kellemesebb közelségbe kerülhessen a vágyakozások szítása, a messianisztikus várakozások felkorbácsolása révén.

Honti Zsolt 'Mohikán' (Reciprock, Nagyfröccs, Zártosztály)és Csikós Gábor 'Csiki' (Reciprock, Zártosztály)

Egy kiváltságszámba menő határátlépési engedély birtokában a régió lakosai évente többször átmehettek Jugoszláviába, s a vakmerőbbek Palicson, Kanizsán, Szabadkán túlsunnyogva Zentáig, Topolyáig, Újvidékig elkalandoztak. A bőség vajdasági földje Eldorádóként nyűgözte le mindazokat is, akiket oda érkezvén sohasem az élelmiszerüzletek, az egymást érő áruházak polcainak roskadozása kápráztatott el; a lemezboltok tárlóinak kínálatát ellenőrizték először, az újságárusok brit szaklapoktól (New Musical Express, Melody Maker, Spin, Smash Hits stb.), szerb-horvát nyelvű művészeti és zenei magazinoktól (Džuboks, Rock 82, Ritam, Polet, Start, Mladina stb.) hemzsegő standjaira vetették vigyázó szemeiket, továbbá az olasz piacról beszerezhető kurrens göncök felhozatalát fürkészték a legnagyobb kíváncsisággal. Ez a töltekezés és felszerelkezés megemelte a nívót, felturbózta a másság-tudatot, kikerekítette a viselkedési, pózolási gyakorlatot.

Amikor a Budapest Sportcsarnok Rolls Frakció előágyazta Tom Tom Club és Talking Heads parádéján a szegedi punkok, skinheadek, popperek autentikus szerelékekben pompázó delegátusa tiszteletét tette a viszonylag szerény lélekszámú nézősereg jelentős hányadát kitéve 1982. július 25-én, komoly álmélkodás támadt. A márkás hacukákba, harsány feliratú pólókba, Napóleon-ingekbe, merész szabásmintájú szoknyákba, lezser nadrágokba, deszantos kezeslábasokba, antant-szíjas tiszti szerkókba, bilgeri csizmákba, gojzer varrott bakancsokba, college-cipőkbe, kecses topánkákba bújt, kopaszra borotvált, oldalt-hátul felnyírt, elöl lelógó frizurájú, tupírozott hajkoronájú, égnek meredő cifra tarajakkal hivalkodó-sokkoló truppot kővé dermedten méregették, mintha nem az ország déli szegletéből, hanem egy idegen civilizációt reklámozva, valami felfedezetlen kontinensről, távoli bolygóról érkezett volna. Nagyjából ugyanez a díszes kompánia kukkantott be hónapok múlva a szegedi Tisza-parti Gimnázium és Szakközépiskola tornatermében fellépési engedélyt kapó Zártosztály műsorán örvendezni. A veszélyt szimatoló tanárok kérésére kiérkező fakabátok annyira meglepődtek a különös szerzetek látványától, úgy visszahőköltek az egyik legszigorúbb arc, Maci ²² kommandírozta marcona különítmény létszámfölényétől, hogy lemondtak az intézkedésekről. Nem csörtettek kapásból a konnektorokhoz, mi több, a színültig megtelt csarnokban igyekeztek jópofát vágni a Nem vagyok én Antikrisztus, az Elkezd csöpögni, a Hív a vasút, a Most engedtek szabadlábra, a Púder Maca, az S. P. Song, az Elment a lány, a Démon vagyok lüktetéseit, zajártalmát kénytelen-kelletlen elviselve.

Zártosztály 1983

Az újvidéki, belgrádi, zágrábi, ljubljanai rádió- és tévéállomások sugározta adásokat figyelemmel kísérni készek hatalmas elánnal osztották meg élményeiket egymással. A felvételezés cserekereskedelme így a vinylek magnóra másolására, a műsoros kazetták sokszorosítására korlátozódást felülmúlva, fokozatosan kiterjedt a klipválogatásos, koncertfilmes videók adok-kapokjára. Az újvidéki Képes Ifjúság hetilapot (benne desszertként a Maximum rock and roll rovattal) bárki bármikor böngészhette, hiszen a Somogyi Könyvtár folyóirat-olvasójának korlátlan hozzáférésű részlegén tárolták. A rangos költő, műfordító, képzőművész és elméletíró Fenyvesi Ottó bonyolította információ-áramoltatás, arculattervezés, nyomdatechnikai kivitelezés, az általa Koko Kommando, Koko Press, Koko Taylor, Rudi Radiátor, Dirty Johnny Bolfek stb. fantázia- és álneveken jegyzett elemzések, dalszöveg-átültetések, s a rádióműsorai reprezentálta disc jockey hozzáállás üdítően hatottak a helyi művészeti középiskolás, később imitt-amott rajz szakokon főiskolássá, Budapesten pedig képzőművészeti vagy iparművészeti akadémistává avanzsáló rétegre. Főleg azok érdeklődését csigázván fel, akik a hangulat-celebrálás kritikai érzékenységével baráti nexusaik, szubkulturális beágyazottságaik, zenei szimpátiáik nyomán már eleve rendelkeztek. A rurális frusztrációkhoz, az adoleszcens bizonytalansághoz, a kibékíthetetlen társadalmi ellentétekhez briliáns reakciókkal közelítettek; a média-manipulációk rutinját, a kereskedelmi megtévesztést és bevontságot, továbbá a kulturális kisajátítást a brit, az amerikai, illetve a nyugat-európai előfutáraikéhoz illeszkedően pimasz és provokatív eljárásokkal ²³ tették közös céltáblává. Szegi Amondó, Kiss Attila (Etele), Tóth Péter, Fodor Gábor, Ács György, Kiss Gábor művészi kiteljesedése beleszövődött Szeged megtáltosodó főiskolás-egyetemista klubéletének, önigazgató csoportjainak, alkotói társulásainak (Egyetemi Színpad, 8:15-ös csoport, Anselmus Repülőszínház, JATE Stúdiószínház, Alkalmi Színház, JATE Klubszínpad), irodalmi-művészeti orgánumainak (Harmadkor, Hétvilág, Pompeji, Gondolat-Jel) hétköznapjaiba. A szárnyaikat bontogató költők, prózaírók (pl.: Háy János, Darvasi László, Podmaniczky Szilárd, Kurdy Fehér János, Jónás Csaba) színe-java szívesen megmerítkezett ezekben a cirkulációkban. Szegi Amondó és Tóth Péter illusztrátori bedolgozásának hála, a tipográfiai mívesség, a borító-készítési affinitás és fortély zavaró hiányosságai derekasan pótlódtak. A kül- és beltéri dekorációk karakterisztikáját, a koncertplakátok, műsorfüzetek átesztétizálását, a fanzine-tervezést Kiss Attila és Ács György máig ható érvényességgel acélozta-izmosította multifunkcionális jellegűvé.

Az összetettebb kvalitású előállítás annyiban döcögött, hogy ofszetnyomó masinériákat nem feltétlenül lehetett előhúzni a sifonérból, a színprofil eleganciáját a monokróm felületekre gyakran oda kellett képzelni, sőt a csináld magad késztetés jegyében nem ártott néhanapján a kiragasztgatás, a szórólapozgatás urbánus gerillájává átvedleni. A DIY-etika művésziesebb grádicsain fellépdelő Ács György remeklései: védjegyszerű logói és emblémái, grafikai historizálásai, letisztult konstruktivizmusa, montázsoló figurativitása sokéves utcaképi állandóságot eredményeztek, létrehozójuk nimbuszát öregbítvén. Tájékunkon világra szóló attrakciónak minősült az újhullámos szinti-pop duó, a nyugat-berlini The Twins 1984-es fellépése a Napos úti salakmotor pályán, pár évre rá a düsseldorfi punkerek, a Die Toten Hosen bemutatkozása a JATE Klub porondján, amit az amszterdami The Plastic Dolls garázs-rockos ízelítője spékelt meg az Ifjúsági Házban, ám a csúcsok csúcsát a London New Cross negyedéből származó Test Department indusztriális dörgedelme és multimédia-showja jelentette a SZOTE Klubban. Az 1980-as évek második felében ennek részesévé válni − a privilegizáltság kebeldagasztó érzetét keltette. Paul Jamrozy és Graham Cunnington szerény közvetlensége, lemez-ajándékozása és dedikálása a „Soha ne add be”, a „Soha ne add fel” borítókra rótt szentenciáival akkora lökéshullámokat gerjesztett, annyiféle kimozdító elszántságot indukált, amelyek átsugározták az évtized hátralevő esztendejeit, a küszöbön álló dekád komplett egészének befolyásolásáról nem is beszélve.

Nyersbakó Szilvia 'Bucka' (Vöröskereszt, Nagyfröccs, Zártosztály) 1983

A Vöröskereszt, a Nagyfröccs és a Zártosztály billentyűsének, Nyersbakó Szilviának (Bucka), valamint a Boldog Idő orgonistájának, Magyar Ernőnek (Tejföl) az invenciózussága Doboviczki Attila (Viczki) Hungarian Draculában és Kiss Gábor No Gravityben, Pluto Projectben kamatoztatott rátermettségében, szintetizátorok, szekvenszerek, szemplerek, dobgépek iránti odaadásában reinkarnálódott. Az experimentális elektronika tartományai, az ipari hangzások, a hardcore, a noise keveredései meg a darkos, neo-folkos, gótikus-metálos beütések felé nyúltak ki a csápok. A Városi Rock Klubot vezető és az Ifjúsági Napok meghívottjainak kiválasztásában tüsténkedő Szurdi Zsolt – a Gőzerő multihangszeres hajtómotorjaként – finom szimattal megáldva karolta fel az arra érdemeseket. A TÁK-ban (Tamási Áron Klub) Róth Ilona (Pici) taposta ki az engedményeket, számos programtípust ő honosított meg, egyesek éppen nála debütáltak. Az újszegedi Drogambulancia Fű-Vész Klubjáért felelős Hűvös Lajos − Dr. Farkasinszky Terézia pszichiáter és addiktológus főorvos védnöki őrizetében − bámulatos beleérzéssel terelte karámba a leszokással viaskodó kitaszítottakat, a tartalmas kikapcsolódásra áhítozó kamaszokat, az értelmiségi palántákat, a megmentésre várva sodródó éjszakai hajótörötteket. A Dezertőr, az Eperdisznó, a Reficul, az Empathy, a The Blain, az Adag, a The Garde, a Sardinelli, a Csontbrigád, a Rossz Passz, a Mizantropy (alkalmanként Misantrophy) inspirálta, spannolta fel a fogékonyabbakat, miközben az önnemző gyarapodás élenjáróinak metamorfózisait (a Variola Vera—Variola—Hungarian Dracula—Időrablók négy lépcsős szárba szökkenését, és az Análerotika—Koyanisquatzi—Metanoia meg a Kiváló Holttestek—Leila Waddell—Lautrec háromfelé terebélyesedését) tényleg testközelből kontrollálhatták a vájt fülűbb kíváncsiskodók.

Lakó Sándor Fizikus 1990 (Analerotika, Koyanisqatzi)

A rendszerváltozás előestéjén, majd az 1990-es évek hajnalán-derekán a második nyilvánosság összejöveteli potenciálja meghatványozódott. A levitézlett intézményneveket kicserélték (pl.: Postás—Tantusz, November 7.—Bálint Sándor), új centrumok (Vasdisznó, Ring, Kráter, Reghős Bendegúz stb.) nyitották meg kapuikat. Ez a közeg fogadta be, olvasztotta magába az Önakt, az Albérlet, a Meghökkentő Mesék, a Holdcore feltörekvőit s a főiskolai-egyetemi berkekből startoló Kiváló Holttestek, Leila Waddell, Lautrec, Lázrózsa, eFeMeR, Timur Lenk, Tirke Honolulu céhbelijeit. Az olyan párját ritkító figurák, mint Walla István (Gyíxekta, CS.Ő.D., Reficul, Variola), Hímer István (Boldog Idő, Variola, The Garde, Sardinelli), Ács Péter (Reficul, Mizantropy, Koyanisquatzi, Metanoia) lemezlovasként sem átallották űzni a közönségszolgálatot. Az Anti Postinor Group, a Csillebérc, a Dezertőr, a Reficul, az Análerotika, a Koyanisquatzi és a Metanoia oszlopának, Krisztin Róbertnek a zenekarosdin kívül szintén maradt hadra fogható energiája. Az imént nevesített művelődési szakemberek tanításait, morálját elfogadva, nüanszaikat ellesve lényegült át egyszemélyes organizátorrá. Hihetetlen alázattal és a barátai, ismerői számára szakadatlanul meglepetést okozó teherbírással kötött le koncerteket, hozott kalákában tető alá helyi vagy országos léptékű fesztiválokat ²⁴, ütött nyélbe külföldi kiruccanásokat. Többedmagával megálmodta, kivitelezte, terjesztette a Tűzvonal fanzine-t, 1992 februárjában szegedi házigazdaként összerántotta az első (és egyetlen) országos fanzine-találkozót, nem is szólván arról a kazetta-küldözgetős, szóróanyag-borítékolgatós hálózati koordinálásáról, amelyet a saját meg a mások együttesei érdekében fejtett ki tántoríthatatlanul, a financiális ellehetetlenülés pengeélén táncot lejtve. Akkor és azóta sem akadt egy árva lélek sem, aki alkalmasnak és képesnek mutatkozott volna ezeket a logisztikai óriásköröket méltóképpen utánacsinálni.

Ács Oszkár Oszi (Variola Vera, Hungarian Dracula, Időrablók)

Az 1980-as évek utolsó harmadát és az 1990-es évtizedet uraló alakulatok nem törtek kevesebbre, mint előképeik, illetve azon őseik, jogelődeik, melyek állományi szempontból korábbi önmaguk jelentékeny részéből tevődtek össze. Hangorkánt, hangrobbanást szándékoztak kiváltani, bár elsősorban már nem a pártnómenklatúra idiotizmusára, a szociális-egzisztenciális tarthatatlanságokra, a külügyi-belügyi túlkapásokra riposztozva. Sokkal inkább az elkényelmesülések ellaposította élet momentumaira fókuszálva, az infokommunikációs tobzódások hátulütőit elemezve, a népkárpótlás, a lakossági engesztelés hazugság-buborékait kipukkantgatva. A hangszerhasználat, a zörejdozírozás eleddig nem kiaknázott taktikái dívtak, a feszültségteli repetitivitás, az improvizatív dallamvezetés forszírozása, az énektémák emotív rétegzettsége élénkítően hatott. A pesszimizmus élvezete, az apokaliptikus kiéhezettség a tetőfokára hágott. A dobütemek elsöprő zuhatagai, a robusztus gitár riffek és a melankolikus basszusmenetek hömpölygései, a torzítókkal manipulált instrumentumok csengései-bongásai, a ritmusgépek, szintik, egyéb kütyük morajlásai-zümmögései festették alá a verzék meg a refrének szó- és mondatismétléseit, a kántálás gyötrelem-özönét. Az akusztikai sokrétűség és látványkidomborítás independens rock-performanszainak (az audiovizuális betétekkel felajzásnak, a szcenikus effektusokkal lebilincselésnek stb.) híre futótűzként terjedt a fanatikusoknak köszönhetően.

Tölgyes László (Baalbek, Fanatik, Jerusalem, Magasabb Szempont, Kiváló Holttestek, Leila Waddell, Lautrec)

A Reficul, a Hungarian Dracula, a Variola, a Koyanisquatzi, a Metanoia, a Kiváló Holttestek, a Lautrec megvillanásai a spirituális révedezés, a távlatokba temetkezés ünnepelhetőségével kecsegtettek. A vallásszerű hitpótlékokra lelés, pontosabban a lakásbelsős, klub-feelinges, koncert-atmoszférás gyülekezések szentsége és profánsága a tánctéri felszabadultság rituáléiban osztozó családias idillben (bármennyire röpke és ideiglenes is volt ez) tökéletesedett. A garatra fölöntős élvhajhász eleresztettség meg a keményebb segédanyagos extázis transzhumanizmusa rendhagyó aurát kölcsönzött a betépős zarándoklatoknak, a tébolygók bejárta vehemens kanyarulatoknak. A feketéllő ruhadarabok, a túlhangsúlyozott sminkek, az ékszerekkel cicomázottság serkentette önfazonírozás a neopogány fékevesztettség egyszerre vidító és nyomasztó légkörét árasztotta. A fantázia birodalmának sötétlő tengelyén egyensúlyozók önhitelesítése, heretikus szimpátiája − a tilalomfák döntögetésének gyermekdedségétől, a halálimádattal hencegés antitálentumos előgőzölgéseitől kissé megcsömörlötten − a székvárosi zsezsegés bohém elszállásait, vagány dekadenciáját, eklektikus megszállottságát (görbe)tükrözte.

Zelei Péter (Mammuth) Analerotika, Koyanisqatzi

Az agyak más srófra jártak ekkoron. A névválasztás szépirodalmi és filmes asszociációkból táplálkozott. A Variola Vera, majd a Variolává rövidülés écáját Goran Marković 1982-es, horrorisztikus elemekben bővelkedő alkotása pattantotta ki. A Koyanisquatzi szándékos vagy véletlen kiszökkentésű tollhibája Godfrey Reggio ugyanezen évi művére, a Koyaanisqatsira, és átvitt értelemben a „Minden Egész eltörött” Ady Endre-i ráeszmélésére (Kocsi-út az éjszakában) meg a „minden összeomlett” Sziveri János-i beletörődésére (Bábjáték) utalt. A vámpirológiával kacérkodó, Friedrich Wilhelm Murnau 1922-es némafilmjét (Nosferatu, eine Symphonie des Grauens) előszeretettel háttérvetítő Hungarian Dracula Böszörményi Géza 1983-as, de csak 1988-ban bemutatott tévérendezését vette alapul. A Kiváló Holttestek Leonardo Sciascia 1971-es regényének (Il contesto: Una parodia), a belőle Francesco Rosi rendezésében forgatott 1976-os mozinak (Cadaveri eccellenti), s a Bauhaus 1982-es albuma (The Sky’s Gone Out) zárótételének (Exquisite Corpse) szervesítésével ügyködött. A Meghökkentő Mesék Roald Dahl tévésorozatos adaptációként képernyőre vitt 1979-es bűnügyi gyűjteményével (Tales of the Unexpected) machinált, a Tirke Honolulu Dušan Makavejev 1981-es fekete komédiájának (Montenegro) pucér táncosnőjét (és persze emlékezetes távirányítós tankos mutatványát) idealizálta. Az ipartelepként zúgó, gőzhengerként taroló Mizantropy (néha Misantrophy) hármasának frenetikus összpontosítása (Zemkó Zoltán és Ács Péter duója időnként kiegészült Tátrai Jánossal) hipnotizálta a publikumot. A rémképzetek, a téveszmék burjánzásának elhessegetési nehézségei, az irányítottság alóli kibúvás keserves procedúrái szikráztak fel a Reficul szélsebes döngetéseiben, a Variolával viszont a komorság tárnáiba ereszkedhettek le a létbonyodalmak drámai elővetüléseitől kevésbé ódzkodók. A Hungarian Dracula balladisztikus prozódiája a mindennapok poklából menekülés koreográfiáit csiszolgatta, az Időrablók a britpopos gyönyörök halmozásába feledkezett bele. A Jugoszláviában bálványozott Aragon délszláv háborúk elől Szegedre menekülő szabadkai magja − Nevergreenné átnyergelve − a szimfonikus töltésű gótikus robogást Dula Sándor (Dezertőr, Variola) durva hevítésű fémesítéseivel, elmaradhatatlan szólóival szigorította, a magyarországi metál-mezőny gitárnyűvőinek feladván a leckét.

Nevergreen ( Matláry Miklós billentyűs, Bob Macura énekes-basszusgitáros, Dula Sándor gitáros,Sipos Balázs dobos)

A csővázak, vasdarabok, acél- és műanyag hordók püfölését a férfiüvöltéssel és Gondi Klára velőtrázó sikolyaival összetapasztó Análerotika dühöngése a speciális ízek után kutatókat villanyozta fel. Kis belső átvariálódás után a Koyanisquatzival emelődött a tét, mert jócskán rátettek egy lapáttal: a csapat alkalmazott grafikai dizájnjáért, plakát-koncepciójáért is felelős Zelei Péter (Mammuth) egy vaskosan pulzáló gitárszólamokkal alátámasztott látomásos-mitologikus szöveguniverzumot emelt piedesztálra. A kibékíthetetlen világerők metszéspontjában veszteglő szubjektum vívódásait elővezető Lakó Sándor (Fizikus) és az olykor-olykor beszállók (Marabú, Zsámán, Csernák, Sarata) káozmoszáról szuperlatívuszokban áradozott a Képes Ifjúságnak egy fül- és szemtanú: „Ritmus, ütés, sulykolás… A mentális fájdalom kitapintható… Az óriáskalapács felemelkedik, lesújt, felemelkedik, lesújt… A hordó nyög az ütések súlya alatt. A látvány tökéletes. Ha a Swans Amerika legkönyörtelenebb együttese, ha az Einstürzende Neubauten ugyanaz Európában, akkor a Koyanisquatzi mindenképpen a legbrutálisabb banda Kelet-Európában. Zenéjüket legjobban a Vágtázó Halottkémekhez hasonlíthatjuk, de… Nemrégiben volt alkalmam látni és hallani a Vágtázó Halottkémek káoszát és megengedhetem magamnak a megállapítást: a Koyanisquatzi náluknál jobb.” Mintha egy törzsszövetség javasembereinek közgyűlésére, a sámánok kongregációjára csöppent volna – úgy érezhette magát, aki őket, s az is, aki újólag már a Metanoiát tüntette ki figyelmével. A kibővült ritmusszekció révületi összeboronálásához a Perovics Zoltán (Pero) sugalmazta egymásra hangoltság, bölcseleti motiváltság és a színpad-technikai módosítások, színházszemiotikai javallatok, no meg Sinkovicz László (Süni) pszichedelikus akkordbontogatásai döntően hozzájárultak.

Variola 1988 (Walla István Steke, Hímer István Fraser, Gajda Ferenc Finca, Karácson László Kefe)

Az orosházi és kecskeméti hátszéllel (Jerusalem, Fanatik, Magasabb Szempont, Baalbek), gitárosi, basszusgitárosi, énekesi, valamint fúvós hangszeres (vadászkürt, trombita) kompetenciákkal, piarista munícióval érkező, a Tűzvonalban publikáló és a Gondolat-Jelet szerkesztő Tölgyes László alapította a Kiváló Holttesteket, amely feszes tempóváltásaival a lét divinatorikus alakzatait, az angelikus és diabolikus dimenziókat fürkészte. A kezdeményezésére zászlót bontó, az irodalmári, klasszika-filológusi és filozófusi erényeket kamatoztató Leila Waddell és Lautrec a kultúra metaforáinak szintetizálásával foglalatoskodóan zúzott, az antikvitás, a hermetika-mágia és a kortárs tudományos-művészeti paradigmák összefésülésén szorgoskodva. Az Önakt az eszmetörténészi, filozófusi, az eFeMeR az anglista-amerikanista értelmiségi mondanivalóval fűszerezett humorosságával lelkesített, a Timur Lenk meg a Tirke Honolulu a dorbézolós-mulattatós oldottság patronjait durrogtatta, a feldolgozásokkal megbotránkoztatás trükkjeit csempészvén be zenés ajándékkosaraiba. A sokarcúság stíluskavalkádjában hívők-lebegők zokszó nélkül bólintottak igennel a nemre, vakbuzgalommal szánkáztak le fejlődéshistóriájuk sötétjébe, rettegéseik és félelmeik rejtett derengéseibe, mókuskerékben őrlődéseik taszító fénytelenségébe; megbékéltek a lankadatlanul tenyésző rémségekkel, úgy elfogadván valamennyit, hogy soha nem tagadták vagy cenzúrázták ²⁵ szörnyűségüket. A „korunkat olyannyira jellemző archiválási rögeszme” ²⁶ alig-alig legyintette meg a csongrádi megyeszékhely valamikori fáklyavivőit, élharcosait. A korabeli véleményvezérek, domináns egyedek sajnos se pro, se kontra nem mérlegelték tüzetesebben, hogy „a legszerényebb maradványtól a legegyszerűbb tanúságtételig bármi méltóvá válhat a megőrzés méltóságára” ²⁷ . A direkt önmenedzselést a zenekarok nem kultiválták, anyagi, erkölcsi, szakmai jótéteményekre és elégtételekre nem ácsingóztak, ilyesmikért sosem kilincseltek. A tömegtájékoztatás és a tömegszórakoztatás bástyáit nem óhajtották bevenni. A próbafolyamat felhajtóerejének szentsége, a kegyelmi állapotok csábítása mindent vitt. A pillanat megismételhetetlenségét, a közvetlen akció-jelenlét meghaladhatatlanságát kevesen kérdőjelezték meg. Hatalmas mázli, hogy az emlékezeti rekeszekbe zártságon, a fel-felidézhető tartós lecsengéseken és néhány fontos érintett, elővigyázatos mentőangyal magánkollekcióján kívül is rögzültek hangnyomok, lapulnak erre-arra fotográfiák, egyéb kézbe vehető bizonyítékok. A kőkorszakiság evidenciájával kínlódást senki sem spórolhatta meg egykoron, ám a lakásokban, garázsokban, próbatermekben, koncertek közben felvett részletek tompa és kásás, netalán halk vagy túlvezérelt megszólalása mára már javítható valamelyest. A fényképek szintén digitalizálhatók, az előbányászott rekvizitumok restaurálhatók, eljött végre az ideje a megóvási adósságok csökkentésének, törlesztésének.

Metanoia, 1994 (Huszár Gábor Huszár, Kiss Gábor Kisgé, Ács György Mézi)

Mérföldkőnek mondható, amikor a Hungaroton belső piacosítás jegyében önállósuló divíziójánál, a Startnál kislemezzel (Nem találom a helyem/Feri, 1985) patronált szegedi Izisz stúdiójában megszületett a 88-as Csoport kultikus demója. A változás szele ekkoriban kezdett lassan fújdogálni a zeneszerszámok beszerzése, az eszközarzenál modernizálódása terén, mígnem a T. Boy Légió, a 88-as Csoport, a 88, a Koyanisquatzi, a Leila Waddell, a Lautrec dobjai mögé beülő, összetéveszthetetlen intenzitású teljesítményt nyújtó Hunyadi Zsolt beüzemelte mini-boszorkánykonyháját, ahol szakavatott koordinálásával a Mizantropy, a Variola, a C.E.T. és a reaktiválódó CPg ugyancsak serénykedhetett hangzásvilága több sávos felvételeken tesztelhető kiterjesztésén. Protagonistaként és szürke eminenciásként egyaránt tisztelet övezte őt, hiszen lefegyverző korrektséggel és utánozhatatlan önzetlenséggel kínált baráti kezet (meg fület) a rászorulóknak.

88 - Kránicz Tamás Tofi, Hunyadi Zsolt, Varga Zoltán Takony, Zemkó Zoltán Rati (1986)

Szisztematikus ténykedésének gyümölcse beérett, a kikovácsolt hírnév a városszélen és az országhatáron túlra szárnyalt. A sokáig szilenciumra kárhozatott 88-as Csoport háromfősre zsugorodva, a Bukás és az Alsó Tízezer közbülső leszármazásokat maga mögött hagyva, főnixként támadt fel hamvaiból. Hunyadi Zsolt, Varga Zoltán, Zemkó Zoltán 88 néven kiforró brigádjának precizitását, szédületes iramú hasítását a németországi és hollandiai turnéjuk állomásain ezrek honorálták. A holland kiadású Treshold Complication LP (1989) B oldalán kapott helyet tőlük a Nincs nevem, csak számom (I Have No Name), magasan jegyzett amerikai (M. F. D., Images), angol (Instigators), skót (Political Asylum), svéd (Raped Teenagers), dán (President Fetch), német (Pullerman, Dioxin), holland (ALP, Afflict, Incertitude, Blind, N. V. Boys), szlovén (Strelnikoff) kollektívák pártfogó ölelésében. Az eindhoveni Effenaar gáláns technikusainak jóvoltából, az 1989. július 19-én készült tizenkét számos ²⁸ mesterszalagjuk különleges gyöngyszem, pótolhatatlan kincs.

Ábrahám Zsolt Ábry (Variola Vera, Hungarian Dracula, Időrablók)

A Hungarian Dracula angol-szerb-magyar promóciós füzetkéjét az ikonikus szabadkai képregényrajzoló, grafikus és illusztrátor, Damir Pavić (Septic) vezényletével gondozta a Jasminából, Srđanból, Nenadból verbuválódott titokzatos team 1989-ben. Septic kifogyhatatlan képzeletét dicsérte a Koyanisquatzi ugyanezen évi, Kizökkent világ/Disturbed World című, a Magyar Rádióban Hajnóczy Csaba által leadott, s rögvest elkapkodott kazettájának borítója; ezen felül odatette magát az 1990-ben kibocsátott Tűzvonal külcsínét és belbecsét cizellálandó. A Koyanisquatzi-szertartások, majd az ezeket szépen felváltó Metanoia-performanszok a gratulációk garmadáját zsebelték be. Takáts Tamás tisztelgett előttük, Gasner János buzdította, saját Paleo Acid projekjét megtámogatni kérte fel őket. A Vágtázó Halottkémek irigyléssel vegyes csodálattal mustrálta és szenvedte el elementáris rezdüléseiket: fölösleges szépíteni, Budapesten is lepipálták meg Szegeden is lemosták Grandpierre Attiláékat. A Missing Foundation New York és Berlin között cikázó atyja, Peter Missing (anyakönyvileg Peter Colangelo) szájtátva bámulta live actjüket, nem tágítván addig, amíg a Metanoia ütőhangszeres mágusai, Ács Péter, Ács György, Huszár Gábor 1992 tavaszán oda nem álltak melléje egy Fekete Lyukbeli estet megkoronázandó. Aki transzukból aznap részesült, aligha törölheti memóriájából, hogy a közös jammelésre felbiztatott jónép majdnem szétverte a házat. Pályafutásuk zenitjére 1993-as svájci körútjukon értek. A bázeli, zürichi, genfi teltházas csődületek és tombolások méretei miatti főhajtás gesztusaiból, az ottani ajnározós sajtóvisszhangokból bőven kijutott nekik. A Lautrec Tóth Péter borítótervezte Lux Umbrarumára (1993) és Furor Seductionisára (1995) nemcsak az illusztris periodikák, a Második Látás, a MozgaloM, a Novum Organum Europe ítészei haraptak rá ²⁹ , hanem francia, svájci, olasz egyetemi rádiók adásszerkesztői szintén felfigyeltek. Franciaországban egy nemzetközi kazetta-válogatáson futottak, az arrafelé exkluzívnak számító Omega fanzine hosszabb interjúra invitálta tagtársával (e sorok írójával) Tölgyes Lászlót, s 1996-ban a milánói My Castle kiadó Onore Alle Arti CD-kompilációján jeles olasz (T. A. C., Northgate, Camerata Mediolanense, Nobody, Weltschmerz, Ataraxia, Sturm und Drang, Kirlian Camera, Ain Soph, Agonije), angol (Endura), francia (Regard Extreme), osztrák (Vatican’s Children, Allerseelen) előadók gyűrűjében találni őket Consumptio Deorum című opuszukkal. Az eFeMeR 1996-ban a Pepsi Sziget legjobb zenekara titulust érdemelte ki a közönségszavazatok révén, ami a mutatós hangszer-fődíjat a gitárosok number one-jaként jogosan begyűjtő Hegyi Pál renoméját kifejezetten növelte, a Nyerssel kollaborálását egyengette. Az ezredfordulót követően ki véglegesen, ki hosszabb-rövidebb intermezzóként tette át székhelyét a fővárosba. Ábrahám Zsolt és Ács Oszkár azért, hogy a Neo, a Heaven Street Seven, az Amber Smith, a The Twist karrierjének fellendítéséből külön-külön és vállvetve kivehesse a részét. Dula Sándor azért, hogy a FreshFabrikban, a Palermo Boogie Gangben és Ferenczi György Herfli Davidsonjában fakasszon ihletet, a Metanoiát és a Lautrecet előzékenyen kisegítő Kiss Gábor pedig azért, hogy az elektronikus bűvészkedés (goa, trance) paradicsomában lubickolhasson a Hadron Orchestrával. A szegedi alternatív szféra, független zenei színtér punkból kisarjadó, újhullámos nyüzsgésekbe átváltó stiláris tagolódásait és műfaji elkülönböződéseit súlyos tévedés lenne céltévesztő vagy iránytalan fázisok tömkelegének felfogni. Ehelyett időcsavarok, időhurkok keringéséről, az ismétléses felhalmozás táborhelyeiről beszélhetünk, ahol és amelyekben bárki megpihenhetett, enyhületet remélhetett, mielőtt hasonlóan csalogató zónákban kacskaringózott volna tova. Noha a punk, a poszt-punk patinája megkopott, a new wave, a Neue Deutsche Welle és nosztalgikus utózöngéik dominanciája elpárolgott, a kedvencek csillaga leáldozóban, a svung, a tradíció bizony velünk maradt, mint a zenei és kulturális korszerűség újraéledésre, újraértelmezésre megérett ³⁰ aranytartaléka.

Rossz Passz (Csallner András, Nagy Zoltán Kutyi, Tátrai János Tátó, Bálint György Kópé)

A semmiből fölzengés és a tömeg-felrázás annyiszor és annyiféleképpen meghurcoltatott szegedi favoritjainak öröksége manapság zavartalanul búvárolható. Szenvedélyük feleleveníthető, mérceállításuk megidézhető, fölénk boruló árnyaik védőőrizete szüntelen összetartásra ösztönöz. A különböző formációkban, más-más posztokon és relációkban körülöttünk lévő, a vidékünkön zenélő Nagy Zoltán, Zemkó Zoltán, Hímer István, Tátrai János, Csallner András, Bálint György, Krisztin Róbert, Huszár Gábor, Gajda Ferenc, Ács Oszkár, Szokol Szilárd, Simon József perfekcionizmusa még mindig ragadós. Nem csupán az örökzöldekkel romantikázók és a retro-mániákusok, hanem az előmerészkedést fontolgató újdondász hangszerbűvölők, markánsabb ingerekre éhezők számára is önmarcangolóan küzdelmessé téve az arról morfondírozást, hogy a popmuzsika, s imígyen a (szegedi) rock sem mindig ismételgette önmagát, a nem túl távoli múltban többször létrehozván valami originálisat a nap alatt ³¹ . Két underground hőskorszak mindenesetre már megadatott a napfény városának ege alatt. Egyelőre talány, hogy lesznek-e következők, esetleg ezekből fellángolók. Jelenségeik, történéseik vajon búvópatakos bugyogással vagy vulkánszerű robajlással törnek majd felszínre?

Virág Zoltán