Csöves-jelenség - 4. Beilleszkedési válság

Délmagyarország,1981. január 22., csütörtök

Bizonyos értelemben mi is verseny társadalomban élünk. Korunk fő tartalma a két világrendszer küzdelme. Ha – mint reméljük – e versengés világméretekben továbbra is csak a gazdaság és a politika szférájában folyik, a gazdasági hatékonyság akkor is kulcskérdés marad. A gazdaság hatékony működésének pedig megvannak a maga törvényszerűségei. Az emberek maguktól – többnyire – nem egészen azt és nem egészen úgy csinálnák, amire és ahogyan a társadalomnak szüksége van. Irányítani, ösztönözni kell őket, hogy azt tegyék,
ami a társadalom egészének leginkább hasznos. Főként arra, hogy dolgozzanak, sőt ott és azt végezzék el, amit éppen kell. Mivel lehet leghatékonyabban ösztönözni? Minden egyéb igyekezet ellenére úgy tűnik, a gyakorlatban az vált be, hogy – a minimális szükségletek ki- elégítésén túl – a fogyasztás lehetőségét összekössék a társadalmilag hasznos teljesítménnyel. A nagy közős tortából az
vághat nagyobb szeletet, aki jobb teljesítménnyel vesz részt a versenyben. A fogyasztás növelése a szocializmusban is óriási ösztönző erő. A társadalomirányítás – jószántából, vagy mert kénytelen – él is az ösztönzésnek ezzel az eszközével, még akkor is, ha a szocialista fogyasztásnak mindeddig nem alakultak ki a polgári társadalométól lényegesen eltérő jegyei.

Mi köze mindehhez a csöves jelenségnek? Sok. A fogyasztás lehetőségéért, egy- szerűbben szólva a pénzért folyó nagy tülekedésben – bizonyos torzulásokkal ugyan – két fő értéket ismer el a társadalom: az alkotókészséget és a szorgalmat. A kreativitás magas szintjére megfelelő nevelés mellett is csak kevesen jutnak el A szorgalom viszont kifejleszthető – lenne –, ha a család és az iskola hatékonyan nevelne. Egyetlen ifjú nemzedék sem illeszkedett súrlódások
nélkül a felnőtt társadalomba. Mégis, napjainkban nagyobb gond ez hazánkban, mint eddig bármikor a szocialista társadalom történetében. A szembenállást, az elkülönülés szándékát elsősorban a külsőségek, az öltözet, a viselkedés jelzik. Ám az végül is mindegy, hogy bőrnadrágban, vagy
farmerben járnak, biztosítótűt vagy karikát fűznek a fülükbe. E magatartás lényege: a társadalomból valókivonulás szándéka. A beilleszkedési válság
nem véletlenül a hatvanas évek végén vált érzékelhetővé. Akkorra tömegesen
álltak munkába a nők is. A mai tinédzserek nagyobb része igen kevés időt töltött a szüleivel. Az anyák, akik többségükben betanított vagy fizikai munkát végeznek, már a munkahelyen elfáradnak. Vállukon még ma is – a viszonylag alacsony jövedelmek és a riasztóan elmaradott szolgáltatások miatt – a ház- tartás súlyos terhel. Nem csoda, ha tartalmas nevelésre kevés energiájuk marad.
Nincs idő közös játékra, beszélgetésre. Egyre több a válás, a csonka család. A hagyományos családban az apa képviselte a tekintélyt, kiskorától szoktatta a gyereket a társadalmi alá-fölérendeltség tiszteletben, tartásához. Viselkedési, világnézeti mintát adott – mindegy, jót vagy rosszat –, és hatékonyan számon kérte a minta követését. A családi nevelés ma csak árnyéka egykori Önmagának. A pénzszerző munka nem családi közösségben, a gyerekek szeme előtt, esetleg a részvételükkel, hanem
külön-külön, a munkahelyen folyik. De mert lehet keresni, és mert több munkával többet lehet keresni, a szülőket leköti a pénz utáni hajsza. Mindenki gürcöl, hajtja magát, maszek munkát vállal, ügyeskedik. Akinek lakása sincs még, azt mondják rá, érthető. Akinek már van lakása, az is ezernyi dologra költheti a pénzét Hiszen teli vannak az üzletek. Évente százezer személyautót adnak él. Üdülőtelkeket parcelláznak, lehet utazni, vásárolni, újabb célokat kitűzni. és meg lehet mindezt azzal magyarázni, hogy a gyerek érdekében történik. A nevelésnek túl nagy része marad az iskolára, az iskola pedig képtelen pótolni a családi nevelés mulasztásait. Teljesen akkor sem tehetné ezt, ha megkapná hozzá a szükséges anyagi és
erkölcsi feltételeket De nem is kapja meg. Országos jelenség a legminimálisabb oktatási „kellék”, a tanterem hiánya. A pedagógus lemaradott ember a presztízshierarchiában. Egyre kevesebb tehetség marad meg
ezen a pályán. S a megmaradóktól is inkább megszállottságot, egyéni érdekektől mentes odaadást várnak el, ahelyett, hogy kellően megbecsülnék őket Nem tudnak mit kezdeni a szabad idejükkel a fiatalok. Mintájuk sincs hozzá. A szülök mosnak vagy maszekolnak „szabad” idejükben. A lakótelepeken egyszerűen nincs program a számukra. Aki kinő a játszótéri mászókából, légüres térbe kerül. A csövezés nemcsak azért általánosabb nyáron, mert melegebb az idő, hanem, mert szünet van az iskolákban. Ilyen körülmények közt serdül fel a fiatalok egy része. Mindezeknek szükségszerű következménye a csöves jelenség felbukkanása. A fiatalok nem látják át a tapasztalataik mögött húzódó összefüggés-rendszer egészét, nem érzékelnek történelmi távlatokat: csak annyit döntenek el, nem akarnak a szüleik módján élni. S ha úgy tűnik, szüleik életét a pénzszerzés, a verseny kényszere rontja meg, a pénzszerzés eszköze pedig a munka, akkor – úgy vélik — a munkának kell hátat fordítani. Kivonulni valami más értékrendet valló világba.

Tanács István

(Folytatjuk.)