Eltelt két hét, a Feriék bementek Szegedre, albérletbe, a Pityuék meg nálam maradtak. Szedtük a gyümölcsöt, én meg hordtam Pestre a piacra.

Az egyik szobát odaadtuk nekik, az ő dolguk csak annyi lett volna, hogy dolgozzanak a földben. Az anyósom mindent megcsinált, főzött, mosott, vasalt. Az újasszonynak ilyesmire nem volt gondja, és mégse tetszett. Egyszer egy jómódú parasztnak be kellett volna 14 ezer vályogtéglát hordani a házhelyre, de csak száz méterről. Azt mondja a Pista fiam, apuka, én elfogom. Az asszonnyal felhordjuk. Jó, fogjátok. Fele a tiétek, fele az enyim. Hetven forint volt ezre, olyan 980 forint esett érte. Gondoltam, én adom a kocsit, a lovat, meg a kosztot, a munka az övék, hát a fele kereset is megilleti őket. 2-3 nap alatt be is hordták, de csak a negyedrészit adták ide a keresetnek. Vártam egy hétig, nem adták a többit. Szóltam Pityunak, erre azt mondja a menyem, a Bözsi, hát a lófasz nem kéne? Ekkor én nagyon megharagudtam, és kipakoltam neki a magamét. El is ment haza az anyjáékhoz, s egy hét múlva végleg elköltöztek. Hát jó, gondoltam, menjetek, ha itt nem volt jó. A földet, meg a gyümölcsöst kiadtam nekik felesbe, de utóbb már az sem kellett.

A fiamnak, már legénykorába vettünk egy 339 négyszögöles portát. Megfordítattam, bekerítettük, telepítettem bele barackfákat. Megvettük rá a téglát, faanyagot, deszkát, lécet, meszet.  Az alapot lerakattam. 1968-ban mán addig benne volt 48 ezer forintba, de ők csak felesbe jöttek. Még az alapozáson sem voltak. Így hát fogadtam a brigádomba négy embert, aki segít a mesternek. Egyszer aztán mondom nekik: vegyetek fel 30 ezer forintot, kell ajtó, ablak, cserép, gerenda. Verjetek vályogot, hogy felépítsük. Ekkor aztán, nagy nehezen, tető alá lett téve 1970-ben. A Feri fiamék meg Szegeden, a Kismartoni utcában laktak, albérletben. Mind a ketten a textilgyárba jártak dolgozni. De még ez előtt a vágóhíd utcájában laktak egy kis kamrafélében. Az onokám, a Ferike oda született. Valami Kiss bácsinak hívták a gazdát. Nagyon jó ember volt, csak hát abban a lakásban nem lehetett nevelni a gyereket, így hát kihozták hozzánk. Itt feküdt gyerekágyat nálunk a menyem, Anika. Amikor letelt a szülési szabadság, a hat hónap, mert akkor csak annyit adtak a kismamáknak, akkor bement dolgozni. A gyerek kinn maradt nálunk. Nagyon szerettük Ferikét, hát ő volt az első onokánk. Szombaton, vagy vasárnap aztán jöttek az apjáék is ki, úgyhogy mire egy éves lett a gyerek, megtanult járni és beszélni is. Ő is nagyon szeretett minket, engem úgy hívott, hogy tatulicika, a feleségemet mamuka, az anyósomat dédike. Majd amikor elmúlt egy éves, akkor rendeztek lakást a Kismartoni utcában. Az jó hely volt, de ott meg volt egy lakótárs, aki a ház másik felében lakott, na az meg mindig részeg volt. Ütötte-verte a feleségét, összetörte a berendezést, ezért nem nagyon szerettek ott lakni. A fiam elment sofőriskolára, mikor végzett, a Volánhoz ment dolgozni. Elkezdett lumpolni, nőzni, mihozzánk is alig jött ki. Mikor bementünk, sohasem volt otthon, ha meg otthon volt, akkor aludt. 1968-ban azt mondtam Anikának, hagyd ott a gyárat májusban, és gyere ki. Adok egy hold paprikaföldet, dolgozol itt, és többet keresel, mint a gyárban. Beleegyezett, tavasszal felmondott, és május elsejével kijöttek a gyerekkel. A fiam akkor már a DÉMÁSZ-nál dolgozott. Egész nyáron ha egyszer volt kinn nálunk.

Anika minden vasárnap bement, kimosott rá, feltakarított, este meg jött vissza. Így ment szeptember végéig. Akkorra lett új munkahelye is. A textilt már amúgy is ott akarta hagyni, csak nem nagyon akarták elengedni, de így, hogy kijött segíteni a mezőgazdaságba, így el tudott jönni. Október 1-től felvették a seprűgyárba, ott jobban is keresett, a munkája is könnyebb volt valamivel, mert a textilben három műszakban dolgozott.
A gyerek, míg iskolába nem ment, nagyon sokat kinn volt nálunk, de még most is, ha teheti, mindig jön. A menyem meg beadta a lakásigénylést, és 1970-ben meg is kapta. A paprika jól sikerült, úgyhogy 18.000 forintot keresett azon a nyáron. Úgy csináltuk, hogy összesegítettünk egymásnak, így nem volt olyan unalmas. Szóval a keresett pénzt befizette beugrónak, és nyár végén költöztek Tarjánba. A Ferike azon az őszön ment iskolába. Közel volt az iskola, mert ott laktak mellette. Igen ám, csak amikor költözni kellett volna, reggel, az én Feri fiam elment hazulról, az asztalon hagyott egy cédulát, hogy ő nem megy, Anika csináljon, amit akar. A feleségem is bement segíteni, de aznap nem bírták az OTP-t elintézni, a bútor meg a raktárban volt. Másnap én mentem be segíteni, de a Feri sehol. Azért minden el lett intézve, elhoztuk a bútort, és én este kijöttem. A Feri meg a régi lakáson didergett, majd egy hét múlva eljött, de nem egy szobába, csak külön. Közbe kijött hozzánk, s azt mondja, ő elválik a feleségétől. Én összeszidtam, pöröltem vele, de azt mondta akkor se. Egy szép nap aztán elhagyta a családot. Anika akkor beadta a válópert, el is váltak. Feri meg ement Makóra, elvett egy kétgyerekes asszonyt.
A Ferike ment hozzájuk, amikor már akkora volt, hogy tudott menni. Ferike okos kisfiú volt, önellátó, úgyhogy már első osztályos korában a nyakában volt a kulcs, maga ébredt, mikor ment az iskolába, bezárta az ajtót. Az anyja reggel 5-kor ment dolgozni, 3 óra körül ért haza, akkor már a gyerek otthon volt. Nagyon jól tanult, mikor kijárta a nyolc általánost, ment a finommechanikai Kossuth Zsuzsa iskolába Vásárhelyre. Ez négy éves, itt érettségizik majd. Most, 1982-ben, amikor ezt a füzetet írom, még csak harmadéves. Az anyja, aztán hogy a Feri otthagyta, meg el is váltak, férjhez ment Kiss Istvánhoz. Az is egy elvált ember, annak is van egy fia, de attól eltekintve a Ferikét jól neveli, és szépen. Közbe kijöttek hozzánk nyáron dolgozni órabérért. Kerestek szépen, csak a Feri fiam hazajött, szidta őket, Anikát mindennek elmondta, Pistit lekommonistázta. Így ment egy ideig, aztán Anikáék megunták, nem jöttek többet. Ezt észrevette a Feri fiam, ők se jöttek olyan sűrűn, meg levelet se nagyon írnak. Most Székesfehérváron laknak, gyönyörű lakásuk van. Ő sofőr, a kenyérgyárba hordja a lisztet. A felesége, Marika meg a városgazdálkodásnál adminisztrátor. Közben született egy közös kisfiú, a Gabika. A Marika gyerekei már nagyok. Szépen megvannak.

Na, a Pityuék meg, ahogy mondtam 1970-ben felépítették a házat. Segítettem neki, amit bírtam. Bevezetettem a villanyt, vettem mozaiklapot a konyhába, előszobába, kaptak kályhát, porszívót.  Adtam nekik másfél hold földet, hogy termeljenek. Nekik is lett egy fiuk, a Pityuka. Nagyon kövér volt kicsinek, de nálunk nem szeretett, mert a másik tatánál nevelkedett, és csak ott szeretett. A fiam Pityu, a szakszövetkezetbe járt, rakodómunkásnak, de ezt nem szerettem, mert csúnya munka volt, keveset keresett. Mondtam neki, hagyd ott, menj be Szegedre dolgozni, ott biztos pénzed lesz. Amúgy nagyon jó munkaerő volt. Ha éjfélkor szóltak, hogy Pista, vagon van, akkor egész éjjel dolgozott. 1973-ban bement Szegedre, a Házgyárba dolgozni. Ott is nagyon szerették, háromszor kapott élmunkás arany fokozatot. De a hét év ki is készítette, úgyhogy 1981 márciusa óta betegállományban van. Cementmérgezés. Keze, lába teste csupa seb. A felesége, a Bözsi, meg a napközi konyháján dolgozik, már 7 éve.  Az is beteg március óta, Cukros meg ideges, és most vettek fel 14000 forint kölcsönt a házra, külső, belső pucolás, fürdőszoba, melléképület stb. Mire a pénzt megkapták, lerobbant mind a kettő. Az volt a szerencse, hogy nagy családból nősült, és a sok sógor  segített rajtuk. Az egyik a vizet szerelte, a másik a segédmunkás volt, én meg főztem, úgyhogy azért minden rendbe jött. A kis Pityu, mint ahogy már írtam, mihozzánk nem nagyon jött, csak a másik tatájához, mert ott volt ló, és azt nagyon szerette. De most már eladták, nálunk meg vannak motoros gépek, azokat nagyon szereti, dolgozni is szeret és tud is velük. Úgyhogy nincs olyan nap, hogy be ne jöjjön. Hallgat is a szavamra, amit mondok neki, azt meg is csinálja.
Csakhogy fordult a világ, a Pista fiam nagyon iszik. Mire a ház kész lett, ő is lerobbant. Be kellett vinni az elvonóba, mert már össze is esett, és nem volt észen. Mikor kijött, nem ivott egy darabig, de már megint jócskán iszik. Nem törődik semmivel, nem érdekli semmi. A felesége se különb. Ő se törődik semmivel. A fiuk, Pityu, másodéves ipari tanuló, kárpitosnak tanul. Az is nagyon megváltozott, nagy, erős legényke lett belőle, de otthon ő se csinál semmit, csak a csavargás, diszkó, buli, meg alvással tölti a szabadidejét. 1982-ben vettem neki egy villanyvarrógépet, azzal keres magának zsebpénzt.